2009.03.16. 07:04 Rosenkreutz

Mi a neve az első nyelvészeti szoftvernek? SzóSzűr

Merész dolog ilyen címmel kezdeni? Talán… Sajnos a humornak ez a válfaja, nevezetesen a szóvicc, nem örvend osztatlan népszerűségnek. Egyesek imádják és folyamatosan szaporítják, míg mások nem annyira, sőt kifejezetten utálják a műfajt. Elég csak az …És megint dühbe jövünk című klasszikus Bud Spencer–Terence Hill-filmre gondolnunk, amelyben szőke főhősünk a pókerasztalnál ülve és almát falva nyögi be a következőt: „Mindennap egy alma, s a doktor al ma.” Persze nem lopta be magát a rosszfiúk szívébeJ.  Sokan nyilatkoztak már lenézőleg a szóviccekről, holott olyan nevezetes írók is éltek vele, mint Shakespeare, John Donne, James Joyce, Alexander Pope. Egy eléggé ismert példa Shakespeare III. Richárdjából: „Now is the winter of our discontent made glorious summer by this son of York". Itt a szerző a son és a sun szavak hasonló hangzására épít.

 


 

De mi a baj a szóviccekkel? Elhangzásuk/olvasásuk többnyire az: „ez fájt” vagy „ööhhh” reakciókat váltja ki az egyszerű halandóból, de néha még a megrögzött szóviccelőkből is. Mindez valószínűsíthetően azért történik, mert az agynak külön erőfeszítést kell tennie, hogy dekódolja a poénokat. A szóviccek megértési mechanizmusa eltér a hagyományos szituációs és szemantikai viccekétől. Az ún. szemantikai vicceknél a bal és a jobb halántéklebeny aktiválódik. A jobb oldalit akkor használjuk, amikor a szó nem elsődleges, nem kézenfekvő jelentését keressük. Nézzünk egy példát: „Milyen fogamzásgátlót használnak a programozók? A személyiségüket." Miután rájöttünk, hogy a személyiség nem tabletta, óvszer vagy valami hasonló, megkeressük a releváns értelmezést, de nem kell fenntartanunk egyforma intenzitású aktivitást mindkét lebenyben  A fonológiai vicceknél (szóviccek) a bal frontális lebeny is aktívabb, ez a terület pedig a beszédhangok felismerésében játszik szerepet. A szóvicceknél mind a jobb, mind a bal agyfélteke szemantikai területeinek egyidejű aktivitása szükséges és fenn is kell tartani, mert a szó/kifejezés mindkét jelentése szükséges a megértéshez (pl. „Hogy hívják azt a ragadozót, amely bűnözőket eszik? Gonosztevő.”). Ez a fokozottabb erőfeszítés okozhatja az „ez fájt” érzést. Bár nem bizonyított, de valószínű, hogy azok az igazán profi szóvicckészítők, akik jobban tudják egyszerre aktivizálni a kérdéses agyterületeiket.  



Ím, hogy tisztában vagyunk az elmebéli dolgokkal, nézzük meg, hogyan működik mindez a nyelv és a szavak szintjén. Hevenyészett gyűjtésem, melynek nagy részét a Napi borzasztó szóvicc nevezetű blogon (http://szovicc.blog.hu/ ) találtam, jól reprezentálja, hogy többféle eljárás is kimutatható. Ha „agyrohasztó” poént akarunk gyártani, legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha egy magyar szót bontunk értelmes elemekre. Például: „Miért nyalogatja a reumás öreg néni a Szentendrére közlekedő helyiérdekű vasút egyik kocsijának oldalát?  Mert HÉV-ízre vágyik”; „Két entomológus beszélget: Te nézd csak! Ha ennek a bogárnak a középső részét hangfrekvenciás impulzusokkal stimuláljuk, akkor a potrohából váladékot bocsát ki. Hát ez meg hogy lehet?! HALL A TOR TÁN?” vagy „Mit keresnek tűz esetén Johnnie Walker lepárlóüzemének dolgozói? A viszki-járatot.” (Saját magamból kiindulva előbb megvan a szegmentálás, és utána készül el a kérdés.) Az eredeti szót nem feltétlenül csak két értelmes elemre, hanem többre is bonthatjuk.  Az első két példánál az alapszó és a poénszó vagy szókapcsolat között homofónia van, vagyis azonos hangzás, míg a harmadik esetben csak hasonló. Mindkettő elég bevett eljárás, de néha nehéz szétválasztani például a fenti esetben a hall-t és a hal-t, hisz ez kiejtésfüggő. Véleményem szerint a legjobb, amikor teljesen azonos a két szó írásmódja, vagyis homográfiáról beszélhetünk: „Mit mond Ádám Keplernek, ha összefutnak Londonban? Nem vagy valami jó színben.”

 

 Igen gyakori a tulajdonnevekkel való játszadozás is, ahogy az első példa mutatja („Emlékeztek arra a nyárra, amikor Süsü oktatta a gyerekeket jó modorra a Combinón? Nos, akkoriban gondolkoztam el azon, hogy vajon hol szállhat föl ez a jámbor egyfejű a villamosra, mígnem rájöttem, hogy nyilván a Meselényi utcánál.”). Ilyenkor többnyire a tulajdonnév egyik elemét helyettesítik egy homofon vagy hasonló hangzású szóval. Még egy példa: „Ki az a férfi, aki a gimnázium 3. d osztályából indulva híres zenész lett? D-s László.”     

 

A szóviccek egyik típusának fő jellemzője, hogy bilingvisek, vagyis két nyelv között működnek. Például: „Mi a pontos erdészeti szaknyelvi neve a harkályok sereges kopácsolása által az erdőben bekövetkezett értékcsökkenésnek (ami aztán az erdészeket heves káromkodásra készteti)? Madárfakár” vagy „Ha a földmozgás az földrengés, akkor a kövér ember mozgása az fetrengés!” Az utóbbi érdekessége, hogy az idegen szó (fat) és a magyar (rengés) együttesen adja ki a csattanót, ellentétben az előzővel, amelyben mindkét elemnek magyar szavak feleltek meg.

 

Az egész helyzet bonyolódik, ha a képvicceket is nagyító alá helyezzük. Megoldásuk egy szóvicc, de a képi információk dekódolásán keresztül jutunk el hozzá. Ezeknél találós kérdés vagy bevezető szöveg alkotása elég nehéz lenne, maga a kép a találós kérdés. Vegyük szemügyre a következő gyöngyszemet:

 

Megoldás: Agy király Katón át.

 

Vagy itt egy másik:

 

A megoldás természetesen: Heringway.

 

Erre mondjuk ki lehetne olyasmit találni, hogy „Hogy hívják a vízben élő híres halírót?” vagy valami hasonlót, de ez levonna a brutális csattanó értékéből. Személy szerint egyetértek az olyan írókkal, mint pl. Edgar Allan Poe, aki azt mondta, hogy a jó szóvicc jutalma a hallgatóság ellenérzésében mérhető. És a fenti példákat elnézve szerintem nem helytálló az a megállapítás, hogy ez a humor alantas formája lenne. Sőt, elég sok kreativitást igényel (nem hagyhatom ki, most jött: Hogy hívják a találékony kacsát? Kreativi-tás:-)). Ráadásul kutatási területnek sem utolsó, mivel tudomásom szerint eddig még nem vizsgálták a képviccek megértésének agyi folyamatát. A magyar szóviccek tipizálása pedig hálás nyelvészeti feladat lehet... Végezetül:

 

Hogyan hívják angolul a pápát?

Bye-bye.

 

3 komment