2008.09.22. 09:42 alva

Csettint

Fekete Afrikáról egy európainak elsősorban a törzsi táncok, kis apró bőrruhában szaladgáló vadászó férfiak jutnak eszébe, túllépve a sztereotípiákon esetleg bevillannak képek az olimpia 10 000 méteres síkfutás döntőjéről, csádi zavargásokról, és jobb esetben dereng valami Nelson Mandeláról.

 

 

Nekem meg az jut eszembe, hogy !Xóő. Nem írtam el, ez egy nyelv neve, amit másképpen taanak hívnak. Mindössze négyezren beszélik ezt a nyelvet, amelynek hangzásvilága egészen különleges. Botswanában és Namíbiában nem csak ez az egy nyelv van, amelyre európai füllel rácsodálkozhatunk, ilyenek a khoisan nyelvek, amelyekhez a taa vagy a Jul’hoan (egyszerűsítve hoan) is tartozik. Hoanul az hogy ház így hangzik. A ”két ház” kifejezés pedig így.

Az érdekes hangok csettintések (click consonants), amelyek egészen másképp jönnek létre, mint az általunk megszokott hangzók. Általában a hangokat úgy képezzük, hogy terelgetjük a kifelé áramló levegőt nyelvünkkel, ajkainkkal esetleg útjába akadályt gördítünk. Ám a csettintések esetén szó sincs kifelé áramló levegőről, sokkal inkább vákuumról. A csettintés képzésének legelterjedtebb módja, hogy a szájpadláshoz hozzányomják a nyelvet, majd a kettő közül kiszívják vagy kipréselik a levegőt, aztán hirtelen szétválasztják a kettőt, ez valamiféle cuppanó hangot ad ki. A magyarban is mondunk ilyet, amikor rosszallásunkat akarjuk kifejezni, érdekes módon ez több nyelvben jelenti ugyanezt. De nem csak nyelvünkkel hanem ajkainkkal is tudunk csettinteni, és ez nem más mint a puszi. Ám a rosszaló ’cöcö’ és a puszi egy különálló közlés, és nem egy dolog pl. ’ház’ megnevezésének a része. Hogyis hangzana, hogy cuppanunk egyet, aztán hozzátesszük hogy ’áz’?! Mondjuk úgy, ahogyan teszik ezt például a xhosa nyelvben nap, mint nap.

 

A szemfüleseknek biztosan feltűnt, hogy többfajta csettintés is elhangzik a dalban. A xhosa nyelvben, amelyen Miriam Makeba énekel, 15 különféle csettintő mássalhangzó van, ha felcserélnénk őket egy szóban akkor megváltozna a szó jelentése, ahogyan a magyarban sem mindegy, hogy ’ver’ vagy ’vér’. (Az ’e’ és ’é’ között van egy kis különbség.) Hihetetlen hogy egy nyelvben 15 olyan hang van, amelyek a magyarban nincsenek meg, és sokan azon siránkoznak, hogy milyen nehéz kiejteni angolul hogy the. Azt biztos nem ajánlom senkinek, hogy elkezdjen a már említett hoan nyelven tanulni. Akkor ugyanis 48 csettintő hangot kellene elsajátítania. A taa nyelvvel sem járna jobban, összesen 83-mal kellene megbirkóznia. Ha valakinek a videó alapján kedve támadt valamely bantu vagy khoiszan nyelven beszélni, azt hiszem ezen ambíciói itt értek véget.

De hogyan is lehet ilyen sokféle különböző csettintő hangot egyáltalán kiejteni? Először is máshol lehet cuppantgatni. Más hangot adunk ki azzal, ha a fogaink tövénél nyomjuk oda a nyelvünk, és más ha egy kicsit hátrébb toljuk, és megint más ha teljesen hátul képezzük. Lehet a nyelvünk középső részét vagy a széleit odatapasztani a szájpadláshoz. Természetesen ezeknek a kombinációit kell megvalósítani, kis gyakorlás után még sikerülhet is, de ember legyen a talpán, aki meg tudja ezeket különböztetni  hangzás alapján. Ám ezzel még csak pár csettintő hangot tudunk képezni!  De lehet még nyelvünket visszafelé hajtva klattyogni, lehet orrüreget bezárva vagy kinyitva, lehet ’h’-val együtt ejteni vagy anélkül, esetleg másik csettintéssel egybevonva, még zöngésen is lehet, na meg persze alapból zöngétlenül, és még ki tudja hogyan.

De egyáltalán egy nyelvnek miért van szüksége annyi mássalhangzóra? A magyarban 30-at sem használunk, a taaban pedig csak csettintő hangból van 83 (már ha  tényleg van ennyi és nem csak a népet hülyítik a nyelvészek, legyünk nagyvonalúak, a fele is rengeteg). Az lehet a magyarázat, hogy több elemből, azaz hangból kevesebb kell ahhoz, hogy egy dolognak más nevet adjunk, mint egy másik dolognak. Tehát ha több hangunk van, akkor egy szónak elég lenne kevés hangból is állnia ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni egy másiktól, elvileg. Míg az indoeurópai, vagy szláv nyelveknél vagy akár a magyarnál azt szoktuk meg, hogy viszonylag kevesebb hangból (no nem sokkal, de) hosszabb szavakat gyártunk. Szerintem ez így működik, de még senki sem számolta meg. Mindenesetre nagyon különbözik a két felfogás, és mégis mind a kettő jól működik. Miért is kellene ugyanolyannak lennie?!

 

Talán kibővíthetnénk végre primitív sztereotípiáinkat! A nyelvek hangzóvilága között nem is olyan parányi az eltérés, mint ahogy fekete Afrikában sem csak busmanok élnek.

 

Címkék: csettintő hang fonéma