2008.10.27. 15:45 alva

Állati elmék?

Az emberek (köztük én is) szeretik azt gondolni, hogy felsőbbrendűek az állatoknál. Magatartásunk mögött gyakran meghúzódik az elv, hogy mi vagyunk az evolúció csúcsa. Okosabbak vagyunk. Meg hát minket a majmoktól, meg az állatvilágtól ugyebár a nyelvünk emelt ki az evolúció során! Persze a kettő kapcsolata a leglényegesebb, mert a nyelv révén adjuk át a tudást.

És erre az állatok tényleg nem képesek? Nézzük, milyen információkat tudnak egymással közölni az állatok!

 

A lepkék nőstényei a legősibb módon hívják fel a hímek figyelmét a párzás időszakában: különböző illatanyagokat bocsátanak ki. (A szexferomonok nemcsak az állatvilágban bizonyulnak hatékony eszköznek, lásd a linkelt előadás-videót a 49. perctől!)

 

 

 

De nemcsak kémiai anyagokkal tudnak kommunikálni az állatok, hanem érintkezés útján is. Amikor egy hangya a másik fejét ütögeti, az még véletlenül sem azt jelenti, hogy “Ki nem állhatlak!”, sokkal inkább figyelmeztetni akarja a közelgő veszélyre: “Menekülj már innen, te ostoba állat!”

 

Node vizuális jelekkel már sokkal több mindenre képesek az állatok. A szentjánosbogarak fényjelekkel hívják szerelmüket egy kis légyottra; minden fajnak megvan a rá jellemző hívójele. Ám a photuris nősténye lemásolja mások fényjelét, azért hogy a közelgő szentjánosbogár hímet belakmározza. Beteljesülés helyett megsemmisülés. Azért a vizuális jeleket általában mégiscsak információközlésre használják és nem becsapásra. A legtöbb állat testtartása vagy “gesztusa” révén kommunikál. Például, amikor egy hím farkas egy a hatalmi pozíciójára pályázó társával szembekerül, és elkezd vicsorogni, egyértelműen a fölényét fitogtatja. Persze a vicsorgás még nagyon hasonlít a harapásra, azaz a jel emlékeztet arra, hogy mit is akar jelenteni. De az is tény, hogy már  több jelentésmozzanat kapcsolódott hozzá a jelhez. Természetesen nemcsak egy magatartásbeli jelet használnak a különböző fajok. A guppinál például 15 magatartással kifejezhető üzenetet jegyeztek már fel. A rhesus majmok pedig 37 eltérő üzenetet képesek ily módon közölni. Ezeket a számokat azonban nem szabad tényként kezelni, mindig jöhetnek újabb eredmények.

 

Egészen a 20. század közepéig senki nem gondolta volna, hogy a méhek pontos információkat közölnek társaikkal az élelem helyéről, minőségéről. Aztán 1945-ben Karl von Frisch megfejtette a méhek táncát, és kiderült, hogy a méhek tulajdonképpen lemodellezik a repülést, és kicsiben eljátsszák a kaptárban. Közlik, hogy a naphoz képest milyen szögben kell repülni a táplálékhoz, milyen messze van, és milyen minőségű az élelem. Ez utóbbihoz négy külön minősítő jelet is használnak: nagyon sok, sok, elegendő vagy kevés a táplálék. (Mellesleg Frisch röpke 28 év múlva megkapta a Nobel-díjat ezért a felfedezéséért.)

 

 

Azért az állatok nem kevés üzenetet képesek közölni vizuálisan, és akkor még a vokális információtovábbításról nem is beszéltem! A cerkófmajmok például külöböző vészhelyzetekre eltérő hangokkal reagálnak. Ha például egyikük ’cst’-szerű hangot ad ki, odagyűlik a többi majom, és együtt elkergetik a kígyót. Ha csicsereg, akkor mindenki a bozótba ugrik, mert tudják, hogy ragadozó madár közelít. Ha ugat az egyik cerkóf, akkor mindenki a fára ugrik, mert tudják, hogy földön élő veszedelem közelít. Mintha lenne külön szavuk arra, hogy “kígyó”, “sas”, “leopárd”.

 

 Kukucs!

 

Az állatok  rendkívül sokféle információt tudnak közölni egymással, de jól látszik már a fenti példákból is, hogy erősen szituációhoz kötöttek a jeleik, illetve ingerfüggők, például veszélyre hívják fel a figyelmet, vagy párzásra utalnak. Kevés jelet használnak, és a jelek nagyon hasonlítanak arra, amit jelentenek (vicsorgás a farkasoknál). Képtelenek elmesélni, mi történt velük tegnap, csak a jelenhez kapcsolódó dolgokkal foglalkoznak. És egyáltalán, kevés dolgot tudnak egymással közölni, bonyolultabb információk átadására nem képesek. Ez ma a mindenki által elfogadott tudományos álláspont. De a photuris nősténye becsap más állatokat, az már azért nem olyan egyszerű művelet, és a méhek sem triviális információkat közölnek egymással. Elismerem, hogy még a legfejlettebbnek gondolt állatok kommunikációja is messze van az emberétől.

 

De váltsunk nézőpontot! Tételezzük fel, hogy a fent leírtak csak kezdeti eredmények. Ehhez a hipotézishez azért van egy kis alapunk, és nemcsak a méhek esete bátoríthat minket ebben. Az elefántokról például azt hitték, hogy gyakran korog a gyomruk, de kiderült, hogy ennek a hanghatásnak célja van. Ezzel jelzi az elefánt a többieknek, hogy a közelben van.

 

Szerintem természetes, hogy előbb az egyszerűbb és egyértelműbb jeleket tudják feltérképezni, és haladnak a bonyolultabb felé. Talán eddig csak a szituációhoz köthetőeket sikerült megfejteni, és a többi még várat magára. A delfinek például nagyon sokat beszélgetnek, ez az ultrahangon folyó társalgás már régóta foglalkoztatja a kutatókat, de még csak pár jelnek a jelentésére sikerült rájönni. Felfedeztek a beszélgetésekben olyan ismétlődő jeleket, amelyek egyes delfineket jellemeznek, tehát van “nevük”, amelyekkel be tudnak mutatkozni, és más delfinek is használják ezt a jelet a beszédükben. A többi jelről azonban rendkívül keveset tudunk. Talán bonyolultságuk miatt nem sikerült értelmezni a jeleket, de az is lehet, hogy megfejthetetlenek, mert nem láthatunk bele a delfinek fejébe, és nincs rosette-i kövünk sem. De szerencsére a delfinek élnek, szóval megfigyelhetjük őket, mint ahogy a többi állatot is, hátha találunk valamit…

 

 

 

Azt hiszem, ha nem elégszünk meg a jelenlegi eredményekkel, ha figyelembe vesszük, hogy az állati kommunikációval kapcsolatos kutatások még csak kezdeti fázisban lehetnek, akkor már nem is olyan egyértelmű, hogy az emberi nyelv jóval bonyolultabb lenne az állatokénál. Természetesen nem gondolom, hogy minden faj hihetetlenül sok információt szabadít rá nap mint nap társaira, de az olyan  fajok, amelyek szociális életet élnek (méhek, majmok, delfinek), talán többet kommunikálnak, mint ahogyan azt gondolnánk.

 

2 komment

Címkék: állati kommunikáció