2008.11.10. 23:54 Táv

Kocsmanyelvészet

Hadd mutatkozzam be: a nevem Regős Bendegúz, nyelvészprofesszor. Monoron születtem és Vecsésen nevelkedtem. Mindkettő kis Pest megyei város, a Budapest-Szolnok vasútvonal mentén találhatóak, nem messze a fővárostól.

 

Cudar egy élet volt ott gyerekkoromban, nem volt nekem emberséges sorsom. Emlékszem, utoljára a vecsés-kertekaljai bakterháznál volt dolgom, tehénpásztorkodtam a bakternak. Hamar odábbálltam azonban, mert nem bántak velem tisztességesen. Az a fene ténsasszony, a bakter anyósa, soha nem adott nekem valamirevaló ételt, ezért ha tehettem, heverésztem munka helyett. Gyakran mondogattam is magamban: száraz kenyér, penészedett hús: no hát akkor te is aludj Bendegúz… Ennek persze mindig verés lett a vége, amit nem tűrhettem, így hát elindultam szerencsét próbálni.

 

 

Mivel vonatjegyre nem futotta, az apostolok szekerén (gyalogszerrel) vágtam neki az ismeretlennek. A hosszú út során több néppel és kultúrával találkoztam, s mivel magyarul nem tudott senki, jobb híján én tanultam meg idegenül, aminek később igen nagy hasznát vettem, amikor pár évvel később Brüsszelben tolmácsállást kínáltak. Itt tengetem mindennapjaimat azóta is békességben, pontosabban tengettem mostanáig, amíg levelet nem kaptam, hogy meghalt a monori bakter, állítólag májzsugorban. A halál okai azonban tisztázatlanok és elgondolkodásra adnak okot, hiszen a bakter úr otthon soha nem ivott, s ha el is ment hazulról, csak a bakterház és az akácos felé vette útját, ahogy azt a naplója is tanúsítja. A rendőrség tanácstalan, a megboldogult özvegye, Gizi néni, teljesen kétségbe van esve, ezért arra kért táviratában, hogy menjek haza és mint férjének legjobb gyerekkori barátja, járjak a dolog végére.

 

Hazatértem és elkezdtem nyomokat keresni. Az első dolgom az volt, hogy felkeressem a korábban említett bakterházat, ám itt nem találtam semmit a Bakter Úr személyes dolgain kívül, még egy üres pálinkásflaskát sem. Elolvastam a rendőrségi jegyzőkönyvet is, ahol a bakterházra vonatkozólag nem derül ki semmi érdemleges, és az akácosról is épphogy csak utalást tesznek, lévén, hogy több hektárnyi akácerdő van a város határában, emiatt felesleges is számításba venni ezt a lehetőséget: Kovács bakter úr bizonyára nem járt ki az erdőbe vedelni. A rendőrség rossz úton kezdett el nyomozni, aminek oka a hatóságok hiányos nyelvészeti ismereteiben rejlik, feltételezésem szerint itt ugyanis egyszerű nyelvi homonímiáról (azonos alakúság) van szó, vagyis kell, hogy legyen a városban olyan, szeszesital fogyasztására alkalmas helyiség, aminek a neve - legalább részben - megegyezik a Kovács bakter úr naplójában és Gizi néni vallomásában szereplő bakterház és az akácos szavakkal. Hipotézisem igazolásához az igazságügyi nyelvészet módszereit használtam fel.

 

Nyomozásomat a település felkutatásával kezdtem, szinte valamennyi utcát végigjárva feljegyzeteltem a város éttermeinek, bárjainak, kocsmáinak és egyéb, szeszesital-fogyasztásra alkalmas helyiségeinek (a továbbiakban kocsmáknak) a nevét. Kovács bakter úr naplója alapján elkészítettem az adattárat, majd hozzákezdtem egy olyan rendszer kidolgozásához, amelyben lehetőség nyílik a feldolgozott anyag minél sokrétűbb feldolgozására. Két szempontból: szerkezetileg és jelentéstanilag elemeztem a rendelkezésemre álló anyagot.

 

A kocsmahelynevek keletkezésének több típusa van, a csoportosítást a grammatikai (nyelvtani) szerkesztéssel alakult nevek csoportjával kezdtem.

A vizsgált anyagban a leggyakoribbak a birtokos jelzős szerkezetek. Ez a szerkesztési mód kimondottan termékeny, de mivel sajátos­sága az, hogy a birtokos jelző az alaptagban megnevezett dolog tulajdonosát fe­jezi ki, csak a tulajdonosáról/bérlőjéről el­nevezett vendéglátó helyekre jellemző, ellenben az ott található nevek nagyon kevés ki­vétellel mind ide tartoznak: Ágnes büfé, Békás söröző, Don Corleone pizzéria, Erzsébet vendéglő, Katica kávéház, Nicolette Panzió és Étterem.

 

 

 

A névanyag alapján a kocsmák elnevezésére ez a szerkesztési mód a legjellemzőbb. Előretörése talán annak köszönhető, hogy nagyon sok olyan kocsma keletkezett az utóbbi évtizedekben, amelyeknek hivatalos nevük nincs, és jellegzetes tulajdonság híján így ad nekik nevet a látogató.

 

Minőségjelzős szerkezetekre igen kevés példát találtam, annak ellenére, hogy ez is meglehetősen gyakori névalkotási eljárás. Ez a szerkesztési mód figyelhető meg a Mini kocsma és a Lócsárda vasúti borozó példákon, valamint ide sorolnám a Fekete kocsmá-t is, amelyben a kocsma egyik jellegzetes tulajdonsága fejeződik ki – a környékbeliek szerint nincs neve, soha nem is volt, valószínűleg feketén üzemel.

 

 

Határozós szerkezetek használata kocsmanevek alkotására egy típusban jellemző. Ez a cégérne­veknek a valakihez, vala­mihez való cím­zése: Kocsma a Két Jóbaráthoz…

A kocsmanevek egy másik keletkezési típusát alkotják a szerkezeti változással alakult nevek. Ezek közül a legelterjedtebb az alaprész kihagyása. Ebben az esetben a névhasználat egyik sajátos jelensé­géről van szó: a nyelvhasználó nem kedveli a hosszú neve­ket (túl körülményesek), és mivel a beszédhelyzet úgyis egyértelművé teszi a denotátum (elsődleges jelentés) dekódolását, gyakran elmarad az alapelem, pl. a söröző, borozó szavak  Füles (<Füles borozó), Akácos, (<Akácos söröző), Diófa (<Diófa eszpresszó), Zöldfa (<Zöldfa vendéglő) stb. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen magas az ilyen kihagyások gyakorisága, és hát ezek miatt kialakult egy olyan névmodell, amelynél már eleve alaprész nélkül jönnek létre helynevek, a kihagyás mintegy a tudatban megy végbe: Pannika, Gyorsbüfé, Bakterház.

 

 

Szintén gyakori keletkezési típus a bővítményrész kihagyása. A kocsmahelynevek esetében ez a je­lenség erősen névhasználathoz kötötten jelenhet csak meg, ugyanis ah­hoz, hogy a megkülönböztető részből és alaprészből álló név puszta alaprésszé váljon, az kell, hogy a beszédhelyzet egyértelművé tegye a megjelölt objektu­mot. Ugyancsak a beszédhelyzet szüli az eleve alapelemből álló neveket. Ezek ott alakulnak ki, ahol nincs szükség megkülönböz­tetésre, mert pl. nincs másik kocsma. Ilyen lehetne a Sörkert és a Büfé – annak ellenére, hogy mind sörkertből, mind büféből akad még a városban, igaz annak távolabbi pontjain.  

 

 

 

 

A harmadik szerkezeti változással alakult keletkezési mód a redukció (itt: egyszerűsítés). Redukción itt azt a jelenséget kell érteni, amikor a név egyik (nyelvtanilag összetett) szerke­zeti része elveszti az egyik alkotóelemét. Ilyen jelenség az úgynevezett földrajzi másodlagos nevek esetén léphet fel. A redukció által ezek a nevek tulajdonképpen az elsődleges földrajzi nevek alakjához idomulnak. Mivel a redukció létrejöttének fel­té­tele a megkülönböztető részében elsődleges földrajzi névvel alkotott név, ezért csak a helyviszonyt kifejező vendéglátóhelynevek esetében jöhet létre. Ezek előfordulási aránya nem túl jelentős, a következő példák igazolják meglétét: Liliom eszpresszó (< Liliom utcai eszpresszó), Békás söröző (Békás telepi söröző).

 

 

 

Mik a megfelelő, az eddigi kutatásokból levonható következtetések? Ezt a kérdést most nyitva is hagyom, és kérek mindenkit, hogy törje kicsit a fejét és amiben tud, adjon segítséget. Hátha az ügy végére tudunk járni a kocsmák jelentéstani szempontú vizsgálata nélkül is.

 

 

To be continued…

 

2 komment