Egyszer volt, hol nem volt, túl a hegyen, túl a völgyön egy messzi távoli földön élt egy király s annak három szép fia és három szép leánya. A király mindennél jobban szerette gyermekeit, de mindenkitől elvárta országában, hogy olyan munkát végezzen, amely birodalma fejlődését segíti, ez alól a gyermekei sem lehettek kivételek. Egy napon a bölcs király elérkezettnek látta az időt, hogy megkérdezze gyermekeit, milyen szakmát választanak maguknak. A legidősebb fiú kezdte a feleletet:
– Én, apámuram, kőműves leszek.
– Én pedig varrónő szeretnék lenni – tette hozzá a legidősebb lány.
– Jól van, jól van nagyon helyes – mondta a király.
Majd a középső fiúhoz fordult, aki ezt válaszolta:
– Villamosmérnök leszek, királyapám!
– Hm.
A középső lány csak halkan merte megjegyezni:
– Azt hiszem, közgazdász leszek.
– Mindketten nagyon fontos szakmát választottatok – válaszolta a király és büszkén mosolygott rájuk. – Hát te legkisebb fiam, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
– Kutatni fogok, felfedezem az egész világot! Fizikus akarok lenni! – válaszolta a már kamaszodó gyermek.
– Bölcsen választottál, mert a fejlődés első lépcsőfoka mindig az új ismeret megszerzése.
– És te legkisebb leányom, mondd el édesapádnak, mi lesz belőled, majd tíz év múlva?
– Nyelvész szeretnék lenni.
– Micsoda?! Nyelvész?! Honnan vette ezt a sültbolondságot?
– Én csak…
– Ilyen haszontalan dolgot még életemben nem hallottam!
– Új ismereteket lehetne…
– Ugyan mi szükségünk lenne rá!
Nagy éktelen haragjában a király szeretett lányát bezáratta a kastély ódon tornyába, és azt a parancsot adta az őröknek, hogy ki ne engedjék onnan, amíg jobb belátásra nem tér. A királylány azóta is ott van a toronyban.
…de szerencsére időközben feltalálták az internetet.
Ajánlott bejegyzések: