Nyelvesztelen

Megdöbbentő, sőt elképesztő, ha bármilyen állat megtanul egy emberi nyelvet. Még akkor is, ha csak egy részét képesek elsajátítani, megérteni. De valóban igaz? Tényleg megértik az emberi beszédet, és csakugyan beszélnek? Vagy csak marketingfogás az egész, és ezzel csupán több pólót, bögrét, és kulcstartót próbálnak ránk sózni?

Az egész valahol ott kezdődött, hogy kitalálták, milyen jó lenne az állatokkal beszélni, annyi mindent megtudhatnánk róluk. Igen ám, de milyen nyelven? Sokan úgy gondolták, gondolják ma is, hogy az állatoknak nincs nyelvük, sem ahhoz hasonló jelrendszerük, ezért kell emberi nyelvre megtanítani őket. (Csak halkan jegyzem meg, hogy részben már cáfolták, hogy az állatoknak ne lenne üzenetek továbbítására alkalmas nyelvük, l. Állati elmék?) Mindenesetre az állatok nyelvének létezését tagadók szerint, ha sikerülne mondjuk egy majmot megtanítani például angolul, akkor az azt bizonyítaná, hogy nagyon is intelligensek, csak nem alakult ki köztük a kommunikáció.

De voltak olyanok is, akik elkötelezetten hitték, hogy csak olyan lényt lehet megtanítani emberi nyelvre, amely maga is már tud valamilyen jelrendszeren kommunikálni. Szerintük, ha sikerül egy állatot megtanítani emberi nyelvre, az azt jelenti, hogy nekik is van komplex nyelvük, kombinálható jelekből épülnek fel az újabb jelek, közlések.

Szóval nem kicsi a tét, bármelyik hipotézisből indulunk is ki. Ha sikeres az akció, akkor az adott állatfaj vagy szuperintelligens, vagy van az emberéhez hasonló nyelve. A 20. században tömegesen próbáltak állatokat megtanítani beszélni, elsősorban persze majmokat, mert mégiscsak ők hasonlítanak az emberekre a legjobban. A Kelogg család például örökbe fogadott egy csimpánzt, és gyerekeként nevelte. A Guának keresztelt családtag 18 hónapos korára már megértett alapvető közléseket, mint például hogy csukd be az ajtót, vagy mutasd meg, hol van az orrod, de sohasem produkált érthető szavakat. Végül is egy okos kutyust is meg tudunk tanítani bizonyos parancsszavak megértésére, szóval ez nem jelentett olyan nagy eredményt. Egy másik majom azonban, Viki, aki szintén családban nevelkedett, hét év után már négy szót ki tudott mondani, persze angolul: mama, papa, up, cup. De végül is a papagájoknál ez nem nagy szám, kiválóan utánozzák az emberi hangadást. Azt azonban látnunk kell, hogy a papagáj csak mondja, mondja, de nem mindenről tudja, mit is jelent, Viki viszont a megfelelő szituációkban használta a szavakat. Ha szomjas volt, cupot mondott, ha az "anyukája” hiányzott neki, mamát. De azért lássuk be, négy darab szó használata, kiejteni tudása kevés ahhoz, hogy bármit is állítsunk. Elkezdődtek a találgatások, hogy a majmok miért nem tudnak beszélni. Elsődleges okként azt jelölték meg, hogy a majmok és az emberek hangképző szervei között nagy az eltérés, és ez gátolja, hogy képesek legyenek árnyalatnyi különbségeket produkálni. Próbáljuk csak ki, milyen minimálisan mozdul meg a nyelv, amikor az u és az o hangot ejtjük!

Éppen ezért kitalálták, hogy akkor nem kell a majmoknak olyan értelemben beszélni, hogy hangokat ejtenek ki, hanem kommunikáljanak jelnyelven. A jelnyelvek olyan nyelvek, amelyet a siketek használnak főként egymás közötti párbeszédre, csak nem hangokból, hanem kézjelekből áll. Teljes értékű nyelvek, bonyolult struktúrájuk lehetővé teszi, hogy ugyanolyan közléseket hozzanak létre beszélői, mint az általunk ismert hangzó nyelvekben. No egy ilyen nyelvre próbálták megtanítani Kokót, a gorillát!

A videó alapján azt mondhatjuk, hogy nem túl nagy sikerrel. :) Bár állítólag ezer jelre képes, ez nem látszik túl jól a kommunikációján, én speciel kettőt láttam a videón. Egy hasonlóan jelnyelvre tanított majom, Washoe jelnyelvi produkcióját megmutatták egy anyanyelvi jelelőnek. Az egyébként mások által 150-200 jelre becsült tudásáról a siket ember így számolt be: „Minden alkalommal, amikor a majom egy jelet mutatott, jegyzőkönyvbe kellett vennünk… Folyton kifogásolták, hogy az én jegyzőkönyvemben nem szerepel elég jel. Minden halló ember hosszú sor jelet tartalmazó jegyzőkönyvet adott le. Mindig több jelet láttak, mint én… Igazán nagyon figyeltem. A csimpánz kezei szüntelenül mozogtak. Előfordulhat persze, hogy elmulasztottam valamit, de kétlem. Éppen csak nem láttam a jeleket. A halló emberek a csimpánz minden mozdulatát jelként rögzítették. Minden alkalommal, amikor a csimpánz az ajkára tette a kezét, azt mondták: Ó, az ivás jelét mutatja, és adtak neki egy kis tejet… Amikor a csimpánz vakarózott ezt a vakarózás jeleként írták fel… Amikor a csimpánzok akarnak valamit, odanyúlnak érte. Időnként a kiképzők azt mondták: Ó, hiszen ez elképesztő! Nézd csak, ez pontosan olyan, mint az adni jele a jelbeszédben! Nem volt olyan.” A leírásból jól látszik, hogy az anyanyelvi beszélő túlkapásnak érezte, amit halló társai tettek, akik valószínűleg a placebohatás áldozatai lettek.

Félretéve a tréfát, persze senki nem vonja kétségbe, hogy a majmok, köztük Koko is elsajátított néhány jelet, de talán ezres nagyságrendről beszélni túlzás. Már csak azért is, mert aki valaha látott jelnyelven beszélőt, az tudja, hogy a kéztartásnak fontos szerepe van, na már most szegény Kokónak a videón nem túl kifinomult az ujjizommozgása. :P

A kutatók egy másik csoportja úgy gondolta, az üdvözítő megoldást, hogy egy majmot sikeresen megtanítsanak beszélni, a szimbolikus képeken (lexigramokon) való kommunikáció jelentené. A képekhez csatolt jelentés egy alma esetén kevésbé szimbolikus, de ha például egy tálszerű rajz az evés jele, arra már mondhatjuk, hogy megfelelően elvont, mint az emberi beszédben a hangsor és valamely szónak a jelentése. Egy Kanzi nevű majomnak meg tudtak tanítani 348 lexigramot, azaz elvont képeket használt, és közel háromezer angol szót értett meg. Ez nem hangzik soknak, ám olyan nyelvi jelenségeket produkált, amilyeneket előtte semelyik állat. A jeleket tudta kombinálni, de nemcsak két-három szót, hanem többet is. Megértette, hogy fontos a szórend a közlésben, és be is tudta tartani. Hihetetlen módon közléseinek 80 százaléka spontán volt, amit „mondott”, az nem a gondozók szavainak ismétlése volt, hanem önállóan alkotott a jelekből közléseket. Elképesztő eredmények ezek egy majomtól. De a Kanzi által produkált közlés körülbelül egy kétéves kisgyerek szintjének felel meg, és fejlődésének fázisai is nagyon hasonlóak voltak ahhoz, ahogyan a gyerekek elsajátítják a nyelvet.

Persze ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, sem azt, hogy szuperintelligensek, sem azt, hogy van az emberi nyelvhez hasonló jelrendszerük. De azért ember legyen a talpán, aki egy kétéves csimpánzkölyök szintjén megtanul csimpánzul…