Érdekes ez a modernkori technológia. Ma már lassan minden 10 és 60 év közötti embernek Magyarországon van elektronikus levelezési címe. Egyre többünknél elérhető otthon a világháló, gyakran még jelelosztót is beszerzünk, hogy több személyi számítógép között tudjuk elosztani az onnan áramló sokmindent. Már szüleink is egész profin keresgélnek a hálón, tudják azt is, hogyan kell egy-egy állományt elmenteni a gépre. Ma már mindenki tudja, hogy mire való a „soremelés és kocsi vissza” billentyű (és meglehetős rutinnal, mondhatni ösztönszerűen használja azt). Valamint sokan vágyunk egy folyadék-kristályos kijelzős monitorra, netán tévére, a 3,5-es lemezeinket pedig többnyire jó mélyre tettük, hiszen nem nagyon tudunk velük mit kezdeni. Kimentek a divatból… Vagyis a ’technikából’. – Így hangzottak elég idegenül pillanatnyi gondolataim. Talán most vannak, akik azt gondolják, hogy persze, manapság lehet, hogy tudnom kellene mindezt, de mik is ezek?? Hát, ha így mondom, biztosan mindenki megérti (és egyetért velem):
Szóval, ma már lassan mindenkinek van ímélcíme és internete. Hogy több PC között meg tudjuk osztani a netet otthon, sokan switch-csel is rendelkezünk. Már szüleink is profin szörfölnek a neten, és a legnagyobb könnyedséggel mentegetik a fájlokat a gépre. Ma már mindenki tudja, hogy mire való az enter, és ösztönösen használja ezt a billentyűt. Valamint biztosan sokan szeretnénk LCD monitort, a floppykkal pedig már nem sokra megyünk. Mind infósok vagyunk… Avagy „Infós-e vagy?” 2., befejező, rész.
A jómúltkor igyekeztem felvázolni néhány, az ún. írott beszélt nyelvre jellemző ’bravúrt’; hogy milyen érdekes nyelvi jelenségek figyelhetők meg ebben az újfajta kommunikációs formában. Ez alkalommal nagyobb vizekre evezek (mondhatni, az óceánon fogunk hajózni – tényleg), és egy tágabb körről, az információtechnológia szaknyelvének a köznyelvünkre gyakorolt alapvető hatásairól fogok beszélni.
Az információtechnológia rohamos ütemben fejlődik. Ennek megfelelően rohamos ütemben jutnak el az új vívmányok a felhasználókhoz. Mivel minden így pörög 1. Nincs ideje megszilárdulni egy-egy szónak, kifejezésnek a nyelvünkben, mert az általa jelölt technikai eszközt, fogalmat, módszert felváltja egy új, jobb, hatékonyabb. 2. Olyan gyors ütemben terjed el egy-egy újabb vívmány, hogy nincs idő magyar nyelvű jelölő ’kitalálására’ és/vagy elterjesztésére. Így, a köznyelvbe – de már magába a szaknyelvbe is – az idegen megfelelőjükkel jutnak el az újonnan feltalált eszközök, módszerek, az ezekhez kötődő fogalmak. Az ún. informatikai forradalom egyik rendkívül erős és egyre tendenciózusabb hatása az, hogy nem alakulnak ki magyar szakszavak, így a köznyelvbe sem magyar megfelelők kerülnek.
Ki ne ismerné a következő szavakat: pendrive, router, port. De ha ezeket a magyar megfelelőjükkel kellene illetnünk, igencsak bajban lennénk. (Merthogy nincsenek.) Az a helyzet ugyanis, hogy ma már az esetek túlnyomó többségében nem fordítják le a terminusokat (szakszavakat), s azok angol megfelelőjükkel kerülnek a köznyelvbe is. Mondjuk, ha az e-mail-t, vagy az internetet kérnék rajtunk számon, még csak-csak kiböknénk, hogy villámposta vagy elektronikus levél, valamint azt, hogy világháló. Bár ezeknek a szavaknak létezik magyar megfelelőjük, valamiért mégis az angol forma terjedt el. Természetesen van példa a magyar terminusok megjelenésére és ezek elterjedésére is - érintőképernyő (touchscreen), képernyővédő (screenscraver), stb. – itt csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy többségben vannak az idegen nyelvű (szak)szavak. És itt kell megemlíteni azt a – szerintem nagyon érdekes – esetet is, amikor noha létezik magyar fordítása a terminusnak, és az használatos is (volt), elterjedt, mégis egyre többen használják inkább az angol kifejezést. (Vagy az angol eredetit, vagy annak magyarosított formáját.) Megfigyeltük már? Vajon miért mondunk manapság kislemez helyett inkább floppy-t, telepít helyett installál-t, kattints rá! helyett klikkelj rá!-t? A felsorolt jelenségek mellett jellemző még infós hatással átjárt köznyelvünkre a magyarosított leírás, illetve a magyaros kiejtés is. Igazán élvezetes ilyeneket olvasni, mint: fájl vagy csetel; és olyanokat hallani, mint laptop, numpad (így ejtve, ahogyan le vannak írva).
De vajon miért nem terjed el egy-egy magyar megfelelő? Tipikus példája a magyar megfelelő elterjesztésére tett kísérlet kudarcának az e-mail szó esete. Próbálták a drótpostát, a villámpostát, az elektronikus levelet bevinni a köztudatba (vagyis a köznyelvbe), mégsem sikerült egyikőjüket sem széles körben elterjeszteni. Vagy miért nem mondjuk például a ram helyett azt, hogy írható-olvasható memória? Ez utóbbi példából már jobban kiviláglik a feltételezett indok. Nevezetesen az, hogy gyakran a magyar terminus hosszabb, mint az eredeti angol, ezért a köznyelv azt nem fogadja be. Ez a nyelvi gazdaságosság jelensége. – Szívesebben használunk rövidebb kifejezéseket, mint a hosszú ’terjengőseket’.
Viszont érdekes, hogy – visszatérve az e-mail-re – a viszonylag rövid e-levél sem terjedt el. Ennek az oka pedig valószínűleg az, hogy az elterjesztés kísérletének megindításakor már szilárdan beépült az e-mail szó a köznyelvbe. Az elterjedés kudarca mögött gyakran az áll, hogy túl későn próbálnak egy magyar megfelelőt a köznyelvbe ágyazni. Továbbá, a magyar megfelelő hangozhat a nyelvhasználó számára igencsak idegenül, ezért nem ’áll rá a szánk’. Én például valószínűleg nem tudnám azt mondani, hogy „Alapos észmű-frissítésre szorul a gépem.” Vagy, képzeljük el, hogy az iskolában nem azt tanuljuk, hogy a számítógép alapvetően hardverből és szoftverből áll, hanem azt, hogy csontműből és észműből. Vagyis, ha a magyar megfelelő erőltetettnek vagy archaikusnak hat, nincs az a nyelvhasználó, amelyik előszeretettel alkalmazza.
Nade menjünk egy kicsit tovább! E bizonyos forradalom szembetűnő – morfológiai - hatása felfedezhető az igekötők használatán (is). Érdekes jelenség az, hogy az idegen formájukban beáramló szavak esetén sokszor nem érzékeli a magyar nyelvhasználó, hogy az ige eredeti jelentésében hordozza az igekötő jelentését is, így azt – tulajdonképpen még egyszer – elétenni felesleges. Ha azt mondom, hogy „áttranszformálom ezt a fájlt”, akkor tulajdonképpen azt mondom, hogy „átátalakítom ezt a fájlt”… (E jelenség sok más területről a köznyelvünkbe épült szavak esetében is megfigyelhető, az informatika korában pedig tömegesen.)
Már a fentiekből is látható az, hogy azért „nem hagyunk magára” egy-egy idegen nyelvű alakot remek magyar köznyelvünkben. Ha valaki egy csevegőszobában folytat beszélgetést, az csetel, ha a világhálón lóg, akkor netezik, vagy ha az msn nevű szolgáltatást használja, akkor msn-ezik. Jellemző tehát az - a szintén morfológiai jelenség -, hogy az idegen formájukban beáramló szavak nem egyszerűen angol formájukban használatosak, hanem magyar toldalékkal látjuk el őket. Talán a leggyakoribb (e célra használatos) igeképző az –l. Valamint gyakran látjuk el e szavakat a –z, ill. a –zik képzővel is.
Néhány hangtani hatást is érdemes megemlíteni. Ezek egyelőre elsősorban az írásunkat befolyásolják (hiszen, sokszor leképezései a beszédben már meglévő hangtani jelenségeknek). A legelterjedtebb a k+sz hangkapcsolatnak az írásban x-ként való jelölése (müxik, fexik). (Ez esetben a beszélt nyelvi hatás, az írott normától való eltérés, valamint a gyorsaság, az ’egyszerűsítés-kényszer’ folyományáról van szó.) Másik, hang szinten megfigyelhető jelenség a hosszú magánhangzók rövidként való jelölése, valamint az ékezetek elhagyása (jo, müxik, het, stb.) – ezeket ’valszeg’ mindannyian használjuk.
A szintaktikai szinten (a mondatok szintjén) jelentkező szembetűnő hatások közül kiemelendő az angol mintájú ’tömörítés’, tömör kifejezésmódra való törekvés. Ugye pl. no para, nulla tudás, gondolom, a legtöbbünk szájából elhangzott már egy pár ilyen szerkezetű mondat. Bár ez a jelenség sem teljesen új, az információtechnológiai eszközök használata segítségével rohamosan terjed. Ami viszont engem eléggé meglepett, az a legutóbbi időkben megfigyelt, egyre több esetben történő névelőelhagyás. Gyakran hallani mostanában ilyeneket, mint: Nézd meg Ø neten!; Fenn van Ø kolihálón; Felteszem Ø gépre. Elgondolkodtató, hogy miért is érzi egyre több nyelvhasználó „korrektnek” ezt a sokak számára még furcsa, „hiányos” mondatszerkesztést. Miért nem használják a specifikáló névelőt? Ha belegondolunk, tényleg felesleges, hiszen netből csak egy van, és egy kolin belül a legnagyobb valószínűséggel csak egy koliháló van. Ha ott vagyunk kollégiumunkban, és elhangzik ez a mondat, akkor mindegyikőnk tudni fogja, hogy az adott kollégium belső hálójáról van szó, nem pedig egy másikéról. Ha egy másikról lenne szó ugyanis, a beszélő specifikálná ezt valahogyan. (Fenn van a szomszédos kolihálón./ Fenn van x kolihálón. – Ekkor már általában meg is jelenik a névelő.) Hasonlóan, a Felteszem gépre. kijelentéskor
Figyeljünk tehát, az informatika beszippant bennünket! Komolyra fordítva a szót, hihetetlen, hogy az információtechnológia ilyen fokú elterjedtsége mekkora hatást gyakorol köznyelvünkre – úgy, hogy talán észre sem vesszük. (Legalábbis tudatosan nem.) És most már füstöl a klaviatúrám, az egérpad dörzsöli a kezem, a sok klikkelés miatt pedig már nem tudom behajlítani a mutatóujjam. Vagy csak a billentyűzetem megy mindjárt gallyra, az „egéralátét” teszi tönkre a kezem, és a kattintások miatt válik életképtelenné az egyik ujjam? Ki tudja…
Ajánlott bejegyzések: