Nyelvesztelen

Nyájas Olvasók!

    Próbáltam összeszedni magam, hogy ez alkalommal ne egy ötperces cikkel szúrjam ki a szemetek, de ez, sajnos, most sem sikerült. Így hát ismét csak mindennapunk nyelvhasználatának - egy hozzá nem értő által elétek tárt - gyönyöreiről lesztek kénytelenek olvasni.

    Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akivel már megesett, hogy egy társasági összejövetelen (bál, buli, bunyó, stb.) nem várt ismerősbe futott. Ilyenkor a legkézenfekvőbb dolog egymás baráti üdvözlése lenne - és már nyúlik is a kéz, nyílik a száj, és egyszer csak Szia! helyett a következőt halljuk: "Jé, te is itt vagy?"
    Nos, nem tudom, mások hogy vannak vele, de én, lelkiállapotomtól függően, ilyenkor hajlamos lennék azt válaszolni, hogy: "A teringettét! Nem." Persze jobb esetben a házigazda már ajtónyitáskor megalapozza a hangulatunkat egy Ideértetek?-kel vagy Megérkeztél?-lel, ezzel is felkészítve minket a ránk váró kalandra.

    Kiránduláson, tüntetésen sem ritka, ha valaki azt kérdi: "Mindenki itt van?" Természetesen ilyenkor nem azok válaszára számít, akik nincsenek jelen, de azért mégis csak mókás lenne bekiabálni, hogy Nem, én nem!, Én sem. vagy Még mi sem, de már mindjárt. Ennél már csak az nagyobb móka, ha visszakérdeznének, hogy: "És ki nincs itt?"

    (Még mindig ezt a cikket olvassátok?)

    Szinte kikerülhetetlen, hogy olykor-olykor mi magunk is becsempésszünk ilyen szösszeneteket a beszélgetésbe. Utólag jó átgondolni ezeket, hiszen épp akkor fel sem tűnik, hogy mekkora ökörséget mondunk. Kivel nem fordult még elő, hogy világmegváltó legszebb álmából arra riadt: "Alszol már?" vagy "Felébredtél?" Ezeknek a kérdéseknek nehéz ellentmondani az adott pillanatban.

    Személyes kedvenceim azonban a Te is itt laksz?, vagy a Levágattad a hajad?, és persze a Téged is látni? Ekkor valóban el szoktam gondolkodni. Egy olyan kisebbséghez tartoznék, amelynek a tagjai csak egymás számára nem láthatatlanok? Netán csak mi egypáran látszunk?

    Természetesen azonban szó sincs arról, hogy az emberiség hülye, vagy nem tud beszélni. Ezek a jelenségek - kellő humorral felszerelkezve - színesítik nyelvünket, megkönnyítik a társalgás elkezdését, illetve feloldják az avval járó feszültséget. Nyilván, amikor valaki megkérdi, hogy Még mindig ott vagyunk-e, ezzel nem helyzetünkről akar tájékozódni, hanem pl. szemrehányást kíván tenni, amiért még nem indultunk el.

    Így hát, amikor cimboránk a buszra felszállva megkérdi: "Te is erre jössz?", mi csak egy könnyed mosollyal válaszoljunk: "Nem is tudom. Azt hiszem igen. Szerinted?" Ó igen, és a kommentekben várom a hasonló idézeteket, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a kedvence!